Film

St. Trinian's - az angol vígjáték lemegy kutyába

Tulajdonképpen azzal kezdhetném, hogy mindenkinek melegen ajánlom a következő angol vígjáték megtekintését. Olyan tanulsággal szolgálhat ugyanis, amit kár volna kihagyni, főleg a gondolatokra vágyó mozilátogatóknak. Mert bizony gondolatokat ébreszt!

Volt egyszer az angol humor és az angol vígjáték. Egyesek kedvelték, sokan irritálónak tartották, mások pedig a legkifinomultabbnak, és legegyedibbnek mind közül. Ám korunk nem a kifinomultság kora. Itt bizony harsányabbnak kell lenni ahhoz, hogy tarolhasson valaki! Tekintve, hogy élvonalbeli alkotók keze alól került ki ez a darab, semmiképp nem lehet elsiklani felette.

Analógiákat gyártó agyunk az alkotást nézve felfedezheti azt a figyelemre méltó párhuzamot, miszerint az angol vígjáték eddigi patinás hagyományai éppúgy megbélyegződnek, mint a St. Trinian – nem apácazárda ifjú főhősnője bekerülvén a címszereplő iskolába, miszerint ódivatú és halovány, messze nem elég szabados és közönséges, ezért társai irgalmatlanul kinyírással fenyegetik, hacsak sürgősen meg nem változik. Mi történik eztán? Hát persze, hogy megváltozik! Isten hozott a huszonegyedik század valóságában – így kell ütős komédiát csinálni!

Pontosan hogyan is? Egyszerű a válasz: sutba minden jó ízléssel és stílussal! Éljen az agyatlan otrombaság! Mielőtt még némelyek sznob prüdériával vagy túlérzékenységgel vádolnának, sietek megjegyezni: eszement (műfajánál fogva főként amerikai) vígjáték időnként nálam is belefér a programba, sőt, felejthetetlen poénokat őrzök belőlük (pl. a Kidobós – Sok flúg disznót győz, véleményem szerint fergeteges szórakozás.) Mégsem találom mulatságosnak a St. Trinian durva ökörködéseit. Az angol vígjáték sajátos, összetéveszthetetlen jellegén túl épp abban különbözött sok amerikai komédiától, hogy képes volt az arányok betartására. Mert a fekete humor, a harsány humor és az otromba humor között igenis van különbség. A St. Trinianban az előbbi felől drasztikus mértékben tolódik el a mérleg az utóbbi irányába. Miért volt erre szükség? Hiszen az eddigi angol vígjátékok zömében pontosan tudták, mitől jók és mitől jellegzetesen angolok. Nehéz megfogalmazni, de valahogy így lehetne: a választékos bizarrság, mely különös, morbid bájjal és szeretnivalósággal párosul. Mindez nem, vagy csak eltorzulva található meg a St. Trinianben, amely bevállaltan addamsfamily-s alaphelyzetét féktelenül túlhajtva fittyet hány az elődöknek.

Pedig az utóbbi években szép számmal akadtak követendő példának tekinthető darabok, akár csak történet szinten is. Egy konzervatív angol falucskában a csőd szélén levő özvegy marihuána termesztésre adta a fejét, amely végül általános örömmámort eredményezett a faluban. Hasonló közegben nőegyleti asszonyok úgy döntöttek, aktnaptárral rukkolnak elő, vasgyári munkások sztriptíz show-val nyűgözték le a falubelieket, egy elbűvölő, ámde gyilkos hajlamú öreg hölgy meglátogatta születése óta nem látott leánygyermekét, hogy csak néhány példát említsünk. Mindezek a meghökkentőtől a hajmeresztőig terjedő szituációkban dúskáló filmek egytől egyig pontosan tudták, mi teszi őket egyedivé, megvolt bennük a kellő mértékű (és jellegzetesen angol minőségű) morbiditás és pikantéria, valamint még egy, a legkevésbé sem elhanyagolható tényező: szív. De mindez vajon már nem elég, netán gyökeresen másvalami kell? Még ha így is volna, és ez a vonal kifulladóban is lenne, marad a kérdés: vajon a St. Trinian által kijelölt irányvonal a tovább vezető út? Vagy pusztán egy féktelenebbül szórakoztató (illetve annak szánt) alternatívával állunk szemben?

Az itteni cselekményképlet tehát minden síkon igaz: a jól nevelt angol leányzó az elitiskolából átkerül a St. Trinian nevű fertőbe, ahol aztán van vadság és szabadosság minden mennyiségben. Jelzem, a primitív humor a St. Trinianben még nem megy el az általa majmolt amerikai filmekben tapasztalt határig, de nincs is olyan nagyon messze tőle. Legyünk igazságosak: akad néhány jó poén és hatásos villanás, de messze nem annyi, mint amennyit annak szántak, és az állandóan kényszeresen vagánynak látszani akaró alkotás az izzadságszagú erőlködés kátyújában reked, cselekménye (meg kell menteni az iskolának csúfolt lebujt a bezárástól) korántsem nevezhető eredetinek, a figurák pedig egyrészt rémesen egysíkúak, másrészt hangyányit sem szerethetőek.

Ne tévesszen meg senkit az illusztris színészgárda! A feltörekvő ifjú színésznő-sereglet mellett Rupert Everett kettős szerepében nem is csak duplán ripacs, hanem ripacs a köbön. Egyszer talán lehet nevetni a kapafogú Szörnyella de Frászon, akit a film nagyobbik részében alakít, de a cselekményidő haladtával a jelenléte egyre idegesítőbb a vásznon. Másfelől itt van az arisztokratikus Colin Firth, aki főszereplője a következő kis analógia-gyöngyszemnek, amit nem is fogaskerekektől kattogó agyunk köp ki, hanem maguk az alkotók kínálnak tálcán: a Mr. Darcynak (!) keresztelt filmbéli kutya szerelmes üzekedésével Firth lábát veszi célba, amivel az alkotás roppant szellemesen mutat fityiszt a klasszikus kifinomultságnak. Hangsúlyozom: itt sem feltétlenül a szándékkal, hanem az eszközökkel van baj. Hogy miért, azt a fent vázolt epizódon kívül számos egyéb altáji, csuda viccesnek szánt mozzanat is példázza. Hogy a huszonegyedik század vígjátékában még mi olyan veszettül humoros mondjuk a nyilvános szellentésben, arra nem tudtam rájönni, talán mert inkább csak azt szemlélteti, hogy végső esetben egy kis gatyaletologatás mindig megmenti a helyzetet.

Hogy a St. Trinian vérfrissítéssel elért bátor kitörésnek, egyszeri vadhajtásnak vagy agyatlan elfajzásnak számít-e az angol vígjátékgyártás berkeiben, azt mindenki döntse el maga, mert ez már egyéni ízlés kérdése. Részemről a film objektív gyengeségeinek hangsúlyozásán túl kitartok amellett, hogy reményeim szerint (egy végső analógiával élve) ennek az irányvonalnak pontosan az lesz a sorsa, ami a Colin Firthöt ostromló párzó kedvű ebnek a történetben. Mivel a filmet tanulságos jellege miatt megtekintők szórakozását ez nem fogja elrontani, zárásképp el is árulhatom: irgalmatlanul ledarálódik.


Eredeti cím: St. Trinian’s
Hazai bemutató: 2008. július 10.
Forgalmazza: Best International
Rendező: Oliver Parker, Barnaby Thompson
Főbb szerepekben: Rupert Everett, Colin Firth, Jodie Whittaker
Gyártás éve: 2007 (Egyesült Királyság)
Hossz: 100 perc

stat