Film

Amélie Poulain, ördögfióka és jó tündér

Ködös utak, A szerelmek városa, Kifulladásig, Jules és Jim, Az amerikai nagybácsim, Betty Blue, a Pont-Neuf szerelmesei - az elmúlt 70 évben mindegyik évtizedre jutott legalább egy francia film, amely körül valóságos mítosz alakult ki. Most Jean-Pierre Jeunet alkotását, az Amélie Poulain mesés sorsa című filmet fenyegeti az a veszély, hogy kultuszmozi lesz belőle.

Minek is lehetne nevezni ezt a tündéri, a párizsi művészdombon, a Montmartre-on játszódó filmet, az Amélie csodálatos életét, amely előbb Cannes-ban kapta meg a közönség díját, majd a Karlovy Vary-ból a fődíjat is hazavihette? Kortárs mesének? Csodabogár-parádéval színesített nagyvárosi mikrorealista abszurdnak? Franciás szellemességű "tévedések vígjátékának", amelyben a végén minden jóra fordul? Tulajdonképpen mindegyiknek, ugyanakkor a néző felismerhet benne helyenként egészen más kultúrkörhöz tartozó, woody allenes, hrabalos-menzeles motívumokat és figurákat, sőt, akár magyar filmes asszociációk is beugorhatnak például a Volt egyszer egy családból, vagy a Szamárköhögésből.

Ki is ez az Amélie Poulain? Mindenekelőtt beszélő név, hiszen a poulain csikót jelent, és hősnőnk valóban olyan betöretlen és romlatlan, mint egy csikó. Életét véletlenek egész sorozata irányítja: gyerekkorában nem engedik iskolába, mert orvos apja betegségnek könyveli el, hogy kislányának, akivel ritkán foglalkozik, a közelében a normálisnál sokkal hevesebb a szívdobogása. Anyja szörnyethal, amikor rázuhan egy öngyilkos a Notre-Dame tetejéről. Már felnőtt, amikor Lady Diana halálhírére leejti parfümös üvegének tetejét, az üveggomb kilazít egy cserepet és mögötte egy üregben gyerekjátékokkal és más kacatokkal teli dobozt talál. Ekkor kezdi el keresni a kapcsolatot az emberekkel. Akiben jót érez, azon mindenáron segíteni akar - egy kávéházban dolgozik és itt összehozza az egyik megkeseredett iszákost állandóan képzelt betegségeivel küszködő kolléganőivel, összebarátkozik a Renoir-utánzatokat festő "üvegemberrel", akinek szinte minden csontja törik, levelet hamisít a az eltűnt férjét harminc éve váró szomszédasszonynak. Kertitörpe-őrült apjának a világ minden tájáról ilyen képeket küldet stewardess vendégével, árkon-bokron át keres egy furcsa fiatalembert, aki nappal a vidámpark szellemvasútján huhog, este porno-videotékában eladó, közben pedig a pályaudvarok fotóautomatái mellett talált összetépett képeket gyűjti (ő lesz később a nagy szerelem). Ugyanakkor nagy fantáziával tör borsot egy zöldséges orra alá, aki nap mint nap megalázza kissé gyengeelméjű segédjét. Cselekedeteitől megváltoznak az emberek, vagy legalábbis melegség költözik beléjük, és végül a pajkos, de végtelenül magányos Amélie-re is ráköszönt a boldogság.

Jeunet számtalan jó narrátor-szöveggel, ügyes vágással, váratlan poénnal, remek miniportréval színesíti a filmet, nevettet és meghat egyszerre. Alkotása úgy ízig-vérig párizsi, hogy a néző, bárhonnan jött is, magára ismerhet valamelyik figurában. Az Amélie-t alakító Audrey Tauhou-nak ugyanolyan hatalmas barna szeme van, mint e keresztnév egykori világhírű viselőjének, Audrey Hepburnnek, egyáltalán nem szabályos szépség, huncut arcával, érdekes vonalú szájával viszont minden póz nélkül csodákat tud művelni. Szerelmét a magyar származású Matthieu Kassowitz alakítja, aki néhány éve a Gyűlölet című, bevándorlók között játszódó film rendezőjeként vált ismertté. A film a francia nézettségi lista éllovasai közé tartozik, vetélkedve a legprofibb amerikai mozikkal. A siker fellendítette a montmartre-i Café des deux Moulins forgalmát, ahol a film több jelenete játszódik, és különösen népszerű lett az a marokkói származású fűszeres, akiről Jeunet egyik szereplőjét mintázta. Azóta a valódi montmartre-iak is hisznek a csodákban, mint Amélie Poulain és barátai.

stat