Jean-Pierre Jeunet filmje a reményről
Az Amélie csodálatos életét jegyző Jean-Pierre Jeunet A hosszú jegyesség című alkotásában a háború poklába helyezte főhősét, akit ismét Audrey Tautou alakít. Minden idők egyik legdrágább francia filmjét tizenkét kategóriában jelölték César-díjra.
Mathilde-nak, a film főhősének minden oka megvan a kesergésre: kora gyermekkorában elveszítette a szüleit, ötéves kora óta gyermekbénulás korlátozza, s ha mindez nem volna elég, a háború még szerelmét is elvette tőle. Mégsem esik teljesen kétségbe, mert Mathilde, túl azon, hogy titkon a világ legszomorúbb hangú hangszerén, tubán kürtöli szerte bánatát a háztetőről, bizony, nem adja fel.
Amíg kortársai öntudatra ébrednek, rövidre vágatják a hajukat, szüfrazsettmozgalmakba tömörülve követelik a jogaikat, ő otthon ülve felidézi a háborút, s addig kutat bizonyítékok után, míg pusztán a hite erejével be nem bizonyítja: jegyese nem halt meg a lövészárkok közt húzódó senki földjén. Ha kell, spanyolnáthások közé megy, titkosírást fejt meg, és attól sem riad vissza, hogy siralomházban kutasson.
A rózsaszín leányszoba derűs képeit felváltják az első világégés szürke képei, s míg főhősnőnk babonás gyermeki praktikákkal tartja életben a reményt, a flashbackekkel sűrűn tűzdelt múltbeli utazás igazi krimivé válik. Kiderül, hogy a senki földjére vezényelt katonák sorsa többeket is érdekel, s még többeknek áll érdekében hallgatni róluk. Ahogy egyre több részlet kerül napvilágra, úgy hullanak a fejek. Mindez nem számít, mert a szerelmesek közötti láthatatlan fonál életjeleket továbbít, akár egy szívbillentyűkkel működő morzekészülék.
Ez a film a reményről szól. Arról a makacs hitről, amely megfosztja a tényekké alacsonyított valóságot valóságtartalmától. A mese létjogosultságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az Alice Csodaországban című meséből vett idézet: "A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát."
Oldalainkat 2 vendég és 0 tag böngészi