Biblioteka.hu blog

Dallas Pashamende

A napot felhő takarja.

Pejó Róbertnek egy erdélyi szeméttelep cigány lakói között játszódó Dallas Pashamendéje nem méltatlanul lett a szemle nyitó filmje. A Bogdán Zsolt játszotta főszereplő, Radu, egy tanító, az apját temetni tér vissza az övéi, a szeméttelepen/ből élő cigányok közé. Az anyja ragadta ki régen onnan, az apját nem sokra becsüli.

Egy medve az apai öröksége, aztán lassan kiderül, valami több is. Radu Daciájából egyre fogynak az alkatrészek, nem tud hazamenni, és kezdi meglelni a helyét az öltönyös tanító a rongyos társai között: odaadja az autót nekik, mielőtt teljesen ellopnák, így van mivel fuvarozniuk, nincsenek kiszolgáltatva a kinyert hulladékot elszállító önkényúrnak, aki persze nem hagyja majd annyiban a dolgot. A tanító megtalálja célját, iskolát akar csinálni. Otthon menyasszony várja – hiába: kocsi ugye nincs, ráadásul szerelmes lesz egy fiatal asszonyba (Gryllus Dorka). Idővel összejönnek, aztán lehet várni, hogy fölülkerekednek-e az ellenségen, jön-e a hepiend vagy sem.

Lehetne erre is, arra is elvinni a végét, nem indokolatlan a választott befejezés. A gond az, hogy nincs kézben tartva az anyag, némely részletek nem tiszták. A két szerelmes például emleget valami régről származó felelősséget kettejük kapcsolatából, de a történet szerint korán el kellett kerülnie Radunak a telepről, hiszen a cigányok jó része nem is ismerte, tehát közös életüknek nem lehetett felnőtt időszaka.

Izgalmas belehelyezkedni ebbe a világba, a klasszikus drámák konfliktusaiból építkező történetbe, látni, hogy nicsak, nemcsak az üveghegyen túl van (van?) élet, hanem a szeméthegyen túl is. Ügyesen játszik a rendező a román–magyar kétnyelvűséggel, a színészek is jók – a főszereplőn túl Nyári Oszkár, Székely B. Miklós, Radu Mzulescu, Mányoki Bence, Hollai Kálmán –, erősek, élesek, meseszerűségükkel együtt is hihetők a karakterek. A film alatt érzékeltem, de apróságnak tetszettek a hibák, mert élvezet volt nézni. Ám utána üresség, kis zavar maradt bennem, a pontatlanságok jelentékenyebbé váltak, nem tudtam fölidézni egyetlen jelenetet sem élesen. Biztos vagyok benne, hogy nem raktározódik el bennem egy rész sem hosszabb időre. A zene már a film alatt is idegesített, szép cigány népzene, de beletolakszik a műbe, megfojtja. A képek sokszor kapkodók, hiányzott helyenként egy kis ráérősség, talán az önbizalom.

Ezzel együtt is megáll a lábán a film, ha inog is, az elrajzolt vonalak ellenére is magával ragadó – kicsit rizikós a föntiek után, de megkockáztatom: –, igaz képet kapunk. Jó nézni, de hát egyszer vége van. Egy erős kar hiányát érzem, amely összerántja az egészet és lenyesi azt, amit le kell.

Radu elmegy a telepről, hat-hét éves kis barátja úgy dönt, nem tart vele: nem csinálja a férfi után a végül légüres térbe jutó életét.

Az égő viskó füstje takarja el a napot, nem felhő az.

Dallas Pashamende - PORT

stat